A GDP
az egy területen, adott idő alatt előállított végső
felhasználásra szánt javak (termékek és szolgáltatások)
összességének értéke. Ha az időtartam nincs megszabva, akkor
alapértelmezésként egy évet kell számítani.
A GDP különbözik a bruttó nemzeti terméktől
(grossnationalproduct, GNP), mert nem tartalmazza az országok
közötti jövedelem-átutalásokat, azt nézi, hogy hol keletkezett
a jövedelem, nem pedig azt, hogy kik kapják meg. A GDP földrajzi
körülhatároláson alapuló fogalom, a GNP pedig politikain.
Míg a nominális GDP a GDP pénzben kifejezett
értéke, a reál GDP az infláció hatását próbálja kiküszöbölni
azzal, hogy a GDP-t alkotó javak mennyiségét és valamilyen
bázisidőszaki árát veszi figyelembe. Az elsőt „money GDP”-nek
is szokták nevezni, az utóbbit „állandó áru” vagy
„inflációval korrigált” GDP-nek vagy GDP-nek „a bázisév
árain” (ahol a bázisév az az év, amelynek a fogyasztói
árindexével számolunk).
Valójában a GDP nemcsak egy adott időszakbeli
termelés értékét mutatja, hanem – a jövedelemazonosságnak
megfelelően – a gazdaság szereplőinek az adott időszakhoz
kapcsolódó összes jövedelmét, illetve kiadását is. Ugyanis egy
jószág értékesítésével a jószág előállítója annak piaci
értékével megegyező jövedelemhez jut, a vásárlónak pedig ez
ugyanekkora kiadást jelent. Az azonosság ugyan a készletek –
vagyis a megtermelt, de még nem eladott javak – miatt valójában
nem állna fenn, de annak érdekében, hogy mégis teljesüljön, a
készleteket egyfajta beruházásnak tekintjük (készletberuházás),
és értéküket a jószág előállítójának jövedelmeként és
kiadásaként is számításba vesszük.
A közgazdaságtanban a bruttó nemzeti termék
(angolul grossnationalproduct, GNP,
ejtsd: dzsíenpí) vagy bruttó nemzeti össztermék egy bizonyos
ország állampolgárai és jogi személyei (elsősorban vállalatai)
éves termelésének pénzben kifejezett mérőszáma. A folyó
árakon mért bruttó nemzeti terméket nominális GNP-nek, az
inflációval korrigált mutatószámot reál GNP-nek nevezzük.
Egy adott országban a bruttó nemzeti terméket
úgy kapjuk meg, hogy a bruttó hazai termékből (GDP) levonjuk a
hazai devizakülföldiek teljesítményét, és hozzáadjuk a hazai
állampolgárok és vállalatok külföldön szerzett jövedelmét. A
bruttó nemzeti termék (GNP) tehát a jövedelem-transzferekkel
korrigált bruttó hazai termék (GDP). A két mutató között
elsősorban a nagy tőke- vagy munkaerő-exportőr országok esetében
jelentős az eltérés.
A bruttó nemzeti termék mérése történhet
a termelés (kibocsátás) oldaláról, ebben az esetben egyenlő a
javakra és szolgáltatásokra fordított személyi kiadások,
beruházási kiadások, illetve javakra és szolgáltatásokra
fordított kormányzati kiadások összegével. Ugyanazt az eredményt
kapjuk, ha a költségeket vesszük számba – ekkor a bruttó
nemzeti termék egyenlő a bérek, kamatok, járadékok, profit,
közvetett üzleti adók és amortizáció összegével.
Gazdasági növekedés: Az
a jelenség, amikor az egymás utáni időszakokban a megtermelt áruk
és szolgáltatások ellenértékének összege növekszik egy adott
földrajzi területen.
A foglalkoztatottság,
foglalkoztatási arány vagy foglalkoztatási ráta egy adott
gazdaság munkaerőpiacának fontos jelzőszáma.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési
Szervezet (OECD) meghatározása szerint a munkában állóknak a
teljes munkaképes korú népességhez viszonyított százalékos
aránya.
A munkaképes kor országonként változó, az
OECD-országokban általában 15 és 64 éves kor között.
Magyarország foglalkoztatási rátája az
OECD-országok közt az egyik legalacsonyabb.
Munkanélkülinek (állástalannak) hívunk
minden olyan személyt, aki egy adott időpontban képes és akar is
dolgozni, mégsem talál munkát. A közgazdaságtan megfogalmazása
szerint a munkanélküliek és a foglalkoztatottak, vagyis a munkaerő
piacán jelen lévők együttesen alkotják a munkaerő-állományt.
A munkanélküliségi
ráta nem más, mint a munkanélküliek számának és a
munkaerő-állománynak a hányadosa, százalékos formában
kifejezve.
Munkanélküliségről akkor beszélünk, ha a
nemzetgazdaság aktív lakosságának létszáma nagyobb, mint a
foglalkoztatottak száma.
A munkanélküliség mind az állástalan
személy, mind pedig az egész gazdaság és a társadalom
szempontjából súlyos probléma, ami ellen küzdeni kell, piaci és
állami eszközökkel egyaránt. A Magyar Köztársaság Alkotmánya
70/E. §-ának (1) bekezdése rögzíti, hogy: „A
Magyar Köztársaság állampolgárainak
joguk van a szociális biztonsághoz; […] önhibájukon kívül
bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz
szükséges ellátásra jogosultak.”
Az infláció
eredetileg orvosi műszó, latinul felfúvódást jelent, és mint
közgazdasági fogalmat az amerikai polgárháborúban használták
először. Akkor ugyanis a termékek papírpénzben mért ára
felfutott, „felfúvódott” a termékek nemesfémben megadott
árához képest. Bizonytalan gazdasági környezetben a nemesfém
tehát értékállóságát bizonyította, míg a papírpénz értékét
vesztette. Ez az eredet egyben arra is rávilágít, hogy a „korai”
inflációk többnyire háborúkhoz kapcsolódtak, amikor az állam –
megnövekedett kiadásai fedezésére – ideiglenesen letért a
nemesfém pénz teljes körű használatáról. Mára azonban az
infláció mindennapjaink részévé vált, és folyamatosan
szembesülünk az árak változásával, többnyire növekedésével.
Az infláció (magyar kifejezéssel:
„pénzromlás”) a
közgazdaságtanban az árszínvonal tartós emelkedése, a pénz
vásárlóerejének romlása mellett. Jele általában a π (pi).
Gazdasági egyensúlynak
nevezzük azt az állapotot, amikor különböző gazdasági
szereplőknek nem áll érdekükben megváltoztatni gazdasági
magatartásukat.
Belső
pénzügyi egyensúly
|
Külső
pénzügyi egyensúly
|
-
infláció
-
pénzmennyiség változás/GDP változás,
-
államháztartás pozíciója (elsődleges egyenleg, GFS
egyenleg), annak GDP-hez viszonyított aránya,
-
államadósság/GDP
|
-
valutaárfolyam, annak ingadozása,
-
nemzetközi fizetési mérleg pozíciója (alapmérleg,
likviditási mérleg), ennek aránya a GDP-hez,
- külső
adósság állomány, ennek aránya a GDP-ben
|
Infrastruktúra: Egy
adott szervezet vagy szolgáltatás működéséhez szükséges
eszközállomány hálózata.
Az infrastruktúra
fogalmát több gazdasági ágazatban – esetenként némileg eltérő
jelentéstartalommal – értelmezik. Így beszélhetünk például a
gazdaság fejlődéséhez szükséges energia-, közlekedés-,
telekommunikációs infrastruktúráról, illetve környezetvédelmi,
oktatási, mezőgazdasági stb. infrastruktúráról, vagy éppen
humáninfrastruktúráról.
A közlekedés, hírközlés területén
infrastruktúrának nevezünk minden olyan berendezést és az
általuk létrehozott minden olyan hálózatot, amely a szállításhoz
és hírközléshez szükséges. Ide tartoznak tehát a szárazföldi
(közúti, vasúti) szállítási, belvízi szállítási (folyók,
csatornák), tengeri szállítási (kikötők, hajóutak), légi
közlekedési (repülőterek, légifolyosók) hálózatok. Továbbá
infrastruktúrát alkotnak a vízelosztási, energiaelosztási
(villanyáram, olaj, gáz) és távközlési (telefon, rádió,
televízió, telematika stb.) hálózatok, beleértve a
műholdrendszereket.
Az infrastruktúra fogalmát tágabban
értelmezve beszélhetünk például társadalmi, oktatási, stb.
infrastruktúráról. Utóbbi esetén az oktatás feltételeit
biztosító eszközállományt és az oktatási intézmények
hálózatát érthetjük alatta.
A humáninfrastruktúrához tartozhat például
az oktatási, a szociális és az egészségügyi intézmények
hálózata.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése