11. Konjuktúra, dekonjuktúra

A konjunktúra általában bizonyos eseményeknek és viszonyoknak összetalálkozása és összekapcsolódása; a gazdasági életben ezen az elnevezésen a társadalmi, forgalmi és gazdasági viszonyoknak olyan alakulásait értjük, amelyek a termelés módosítása nélkül idéznek elő a meglevő gazdasági értékekben változást. Amikor például valamely csekély forgalmú vidéket vasút által belevonnak a forgalom keretébe, akkor az illető helyek gazdasági javainál jelentős értékszaporodás következik be, jóllehet a világ javainak összege ezáltal nem szaporodott. Megfordítva, ha valamely új forgalmi vonal megnyitása által egyes helyek kiesnek a nagy forgalom keretéből, akkor az illető mellőzött vidékek javainál értékcsökkenés mutatkozik.

Bővítés:
A "konjunktúra" kifejezést napjainkban többnyire más értelemben használják. Az Idegen Szavak Gyűjteménye 3 jelentést sorol fel:
1, valamely dolgok találkozása 2, a körülmények kedvező alakulása 3, gazdasági fellendülés
Az utóbbi években igen kedveltté vált gazdasági témák esetében a "konjunktúra" szó használata a sajtóban, túlnyomóan a "gazdasági fellendülés" szinonimájaként fordul elő.
A konjunktúra-ciklus egy adott gazdaság kibocsátásának, a fogyasztásának, a beruházásnak stb. periodikusan ingadozó alakulása, ahol a lefelé menő ág létrehozza a felmenő ágat kiváltó okokat és fordítva.
Ciklikus ingadozások a gazdaságban

• Véletlenszerű ingadozások: olyan eltérések a gazdaság trendvonalától, amelyeknek nincs rendszerezhető oka.
  
• Nem gazdasági eredetű ingadozások: Ciklikusan ismétlődő eltérések a trendtől, amelyeknek nem gazdasági okai vannak. Jellemző, hogy a leszálló és a felszálló ágak között nincs oksági kapcsolat.
  
• Ciklikus (konjunkturális) ingadozások: olyan gazdasági eredetű ciklikus eltérések a trendtől, ahol a leszálló ág oka a felszálló ágnak és viszont.
  

A hosszabb ciklusokat a rövidebbektől általában a mozgó átlagolás módszerével lehet elválasztani. Fontos módszertani eljárás a trend kisimítása: azaz a hosszú távú trend kiszűrése. Itt előbb az adatsorból a trendet határozzák meg, majd képezik a trend és az adatsor különbségét, mint új adatsort. Így a trend emelkedését szűrik ki és a ciklus mint „sima ingadozás” jelentkezik.
Ciklusok fázisai

• Expanzió vagy megélénkülés: a konjunktúra ciklus alsó fordulópontjától a felszálló ág inflexiós pontjáig terjedő szakasza. Pozitív akcelerátor hatás jellemzi.
  
• Prosperitás vagy fellendülés: a konjunktúra ciklus felszálló ágának inflexiós pontjától a felső fordulópontig terjedő szakasza. Fékeződés jellemzi. Ennek a szakasznak a folyamatai készítik elő a recessziót.
  
• Recesszió vagy hanyatlás: a konjunktúraciklus felső fordulópontjától a leszálló ág inflexiós pontjáig terjedő szakasza. Negatív akcelerátor hatás jellemzi.
  
• Depresszió vagy pangás: a konjunktúra ciklus leszálló ágának inflexiós pontjától az alsó fordulópontig terjedő szakasza. Fékeződés jellemzi. Ennek a szakasznak a folyamatai készítik elő az expanziót.
  

A négy szakaszból talán a recesszió a legfontosabb. Csak később tértek rá a teljes ciklusok elemzésére. Vizsgálják a ciklus hosszúságát, kilengését, milyen mutatókkal írható le és hogy hogyan működik a ciklusok mechanizmusa.

• Gesztációs idő: a ciklus hosszát meghatározó egyik idő, az az idő, ami alatt a ciklust hordozó objektum alkalmassá válik feladata betöltésére (adaptációs időnek is nevezik).
  
• Élettartam: a ciklus hosszát meghatározó másik idő, az az idő, ami alatt a ciklust hordozó objektum alkalmas a feladata betöltésére.
  
• Stagfláció: olyan dekonjunktúra (stagnálás), ami inflációval együtt jelenik meg. A hetvenes években jelent meg először.
  

Konjunktúra-ciklusok csoportosítása:

• A ciklikus mozgás jelentkezésének területe szerint: üzleti, pénzügyi, agrár és ipari ciklusok.
  
• A ciklusok időtartama szerint: Kitchin-ciklus (10-40 hónapos), klasszikus konjunktúra ciklus (8-10 évenként az újratermelés egészében jelentkezik), Kuznets-ciklus (18-20 éves a periódusa), Kondratyev-féle hosszú ciklus (40-60 éves ciklus), szuperhosszú ciklusok (150-200 éves ciklushosszal)
  
• Ciklust kiváltó ok szerint: túltermelése, gazdaságpolitikai, monetáris, beruházási, tartós-fogyasztási cikkek beszerzései által előidézett, és politikai ciklusok.
  

dekonjunktúra

1. A gazdasági életnek a termelés csökkenésével vagy pangásával és gyenge üzletmenettel járó visszaesése.
   

A recesszió közgazdasági fogalom, az üzleti ciklusnak a gazdasági aktivitás visszaesésével jellemezhető része, a legelterjedtebben használt meghatározás szerint a bruttó hazai termék (GDP) csökkenése (vagy gyakori más megfogalmazásban negatív növekedése) legalább két egymás követő negyedévben az előző negyedévhez viszonyítva.[1][2][3][4]
Az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Gazdaságkutató Irodája (National Bureau of Economic Research, NBER) meghatározása szerint a gazdasági recesszió: „a gazdasági aktivitás jelentős, a gazdaságban szétterjedt visszaesése, amely tovább tart néhány hónapnál, és normálisan a reál GDP növekedésben, a reáljövedelmekben, a foglalkoztatásban (nem mezőgazdasági alkalmazás), az ipari termelésben és a nagy- és kiskereskedelemben látható."[5] Ez utóbbi, az Egyesült Államokon kívül kevésbé elfogadott definíció szerint a GDP növekedésének nem kell a mínuszba mennie ahhoz, hogy recesszióról beszélhessünk, elég a jelentős és tartós lassulás
A recesszió érinthet csak egy országot, vagy országcsoportot, de lehet akár világméretű is. A tartós, vagy nagymértékű, jelentős szociális problémákat okozó recesszió a depresszió. Ha ez a világ jelentős részére kiterjed, világválságról szoktak beszélni.
Ahogy a fellendülés, a recesszió is visszatérő jelenség a piacgazdaságok életében, a gazdasági ciklus kilendülésének mértéke azonban változó. Az Egyesült Államok 20. századi történetében például kilenc recessziót tartanak számon, ezek közül az 1929-ben kezdődött, tíz évig tartó és a nagy gazdasági világválságot kiváltó recesszió volt a legsúlyosabb.
Előjelei
A recesszió előjelei gazdaságonként mások-mások lehetnek, megbízható előjelek általában nincsenek, de léteznek olyan jelek, amelyek alapján felvetődhet a recesszió kockázata.[6][7] Az Egyesült Államokban például ilyennek tekintik a részvénypiac jelentős zuhanását (bár az 1946 óta történt tíz százaléknál nagyobb esések mintegy felét nem követte recesszió).[8] Szintén az Egyesült Államokra Jonathan H. Wright közgazdász és a New York-i Federal Reserve kutatói az állampapírok inverz hozamgörbéjének[9] előrejelző szerepéről készítettek modelleket.[10][11] Előrejelző szerepet tulajdonítanak a háromhavi változásnak a munkanélküliségi rátában és a munkanélküliek regisztrációja adatainak.[12]
Kezelése
A közgazdászok más-más kezelést ajánlanak a recesszióra, attól függően, hogy melyik közgazdasági iskolához tartoznak. A keynesiánusok az állami kiadások növelését ajánlják a növekedés gyorsítására, a kínálati oldalt a legfontosabbnak tartó közgazdászok szerint ilyenkor adókat célszerű csökkenteni, hogy segítséget kapjanak az üzleti és tőkebefektetések. A Laissez-faire elmélet hívei szerint a legjobb, ha a kormány egyáltalán nem avatkozik bele a folyamatokba.
A recessziós kilátások megjelenésére általában a kormányok és a vállalkozások is reagálni szoktak. Carter Schelling stratégiai tanácsadó egy írásában a Philadelphia Business Journalben tűzriadó gyakorlathoz hasonlította az ilyen előkészületeket és azt javasolta, a cégtulajdonosok mérjék fel a vásárlók sokktűrőképességét és ennek megfelelően alakítsák ajánlatukat. Ugyanakkor kemény fegyelmet is javasolt és azt, hogy az elégedetlen alkalmazottakat cseréljék motiváltabbakra és versenyképesebbekre és kommunikáljanak sokat.
gazdasági növekedés fő trendjei
A növekedés lassulása 1973 után

A nyugat-európai gazdasági növekedés második világháború utáni történetének legfontosabb korszakhatára 1973, az első olajválság, illetve az azt követő 1974–75-ös recesszió. A gazdasági növekedés érezhetően lelassult, sőt néhol visszaesés következett be. 1973–1990 között Nyugat-Európa egészében évi átlagban már csak 1,9%-kal emelkedett a GDP. A növekedési ütemek minden ország esetében csökkentek, bár eltérő mértékben. (4.1. táblázat, 4.1. diagram.)

 Az 1973 utáni évek csak a megelőző évtizedekkel összevetve hoztak mérsékeltebb fejlődést, még korábbi korszakokkal összevetve hasonló, vagy nagyobb fejlődés tapasztalható a GDP és főleg a termelékenység terén egyaránt.
Más makrogazdasági problémák is jelentkeztek. A munkanélküliség ismét tömegessé vált a legtöbb nyugat-európai országban. Emellett meglódult az infláció.

 Az 1970-es évek végétől a rendszerváltásig terjedő időszakban állandósultak és súlyosbodtak a válságjelenségek a kelet-közép-európai országokban: a növekedési ütemek alacsonyak vagy éppen negatívok voltak.
A gazdasági növekedés 1973 utáni mérséklődésének okai:
1.      Az Egyesült Államokhoz viszonyított technológiai felzárkózás előrehaladt Nyugat-Európában, így a technológiai kölcsönzés már nem járt jelentős termelékenységnövekedéssel.
2.      Ugyanez érvényes a tőkeintenzitás növekedésére is.
3.      A strukturális változások lehetősége csökkent, mert az alacsony hatékonyságú szektorok (mezőgazdaság) relatív súlya már nagyban visszaesett.
4.      Mivel a nemzetközi kereskedelem előtt álló akadályokat már korábban leépítették, így e téren sem lehetett további hatékonyság-növelést elérni.
5.      Az 1960-as évek végén bérrobbanás játszódott le, az alkalmazotti rétegek megnövekedett politikai érdekérvényesítő képességének eredményeként.
6.      Az első (1973) és második (1979) olajárrobbanás és a Bretton Woods-i rögzített árfolyamrendszer összeomlása. Ezek csökkentették a beruházási kedvet és keresletet, valamint a szakszervezetek kompromisszumkészségét is.
7.      A hosszú távú növekedési trendekhez való visszatérés.
Kelet-Közép-Európában a tervgazdaságok több-kevesebb következetességgel végrehajtott reformjai nem jártak, nem is járhattak a várt eredménnyel. Emellett az 1970-es évek elején a külgazdasági környezetben fontos – és a kelet-közép-európai gazdaságok számára előnytelen – változások következtek be. Az energiahordozók és más nyersanyagok világpiaci árának gyors növekedése jelentős veszteségeket – cserearányromlást – eredményezett. A gazdaság innovációs és alkalmazkodó-képessége gyenge volt. A belföldi felhasználás jelentősen meghaladta a GDP szintjét, így a külkereskedelmi hiány jelentősen megnőtt, ami viszont felgyorsította az eladósodást. Az 1970-es években és az 1980-as években minden országban kísérlet történt a gazdaságpolitikai irányváltásra a növekedési célok mérséklésével, az import drasztikus korlátozásával, az életszínvonal visszafogásával. Számottevő eredményt nem sikerült elérni. A rendszerváltásig terjedő időszakban állandósultak és súlyosbodtak a gazdasági válságjelenségek.