A
kereslet
fogalmán a közgazdaságtan
egy vagy több jószág
azon mennyiségét érti, amit az általunk vizsgált személy vagy
személyek csoportja különböző árak
mellett az adott jószágból (javakból) megvásárolni
képes
és hajlandó.
Egyáltalán nem biztos azonban, hogy a kereslet megegyezik azzal a
mennyiséggel, amely végül a piacon
gazdára lel.
A
kereslet ezen definíciójához feltételeznünk kell, hogy a
vizsgált jószág vagy javak homogének,
vagyis egyes egységeik minőségileg nem megkülönböztethetőek.
Továbbá fel kell tennünk azt is, hogy az általunk vizsgált
személy vagy személyek olyan preferenciákkal
rendelkeznek az összes általuk elérhető jószágra vonatkozóan,
amelyre teljesülnek a preferenciarendezés
feltételei; jelen esetben ez azt jelenti, hogy bármely jószág
akárhányadik egységére meg tudják mondani, hogy mi az a
maximális ár, amit még éppen hajlandóak adni érte. Ezt az árat
a közgazdászok rezervációs
árnak
nevezik.
A
kereslet fajtái
Mint
már említettük, vizsgálható egy személynek vagy egy
személyekből álló csoportnak a kereslete is, egy vagy több
jószág vonatkozásában.
Egyéni
kereslet
Ha
egyetlen személy egy jószágra vonatkozó keresletét vesszük
szemügyre, akkor egyéni keresletről beszélünk. Az egyéni
kereslet jelölésére általában a kis d
betűt alkalmazzuk (az angol
demand:
kereslet szóból).
Piaci
kereslet
A
piaci kereslet egy jószág piacán fellelhető potenciális vevők
összes kereslete. Tulajdonképpen nem más, mint az egyéni
keresletek összege. Jelölésénél leggyakrabban a nagy D
betű használatos.[2]
Aggregált
kereslet
Az
aggregált kereslet egy gazdaság
valamennyi szereplőjének minden elérhető jószágra
vonatkozó összkereslete. Mivel több jószágra vonatkozik, ezért
az ár helyett itt átlagár vagy árszínvonal,
a keresett mennyiség helyett pedig a keresett javak pénzben
kifejezett összértéke szerepel. A makroökonómia
legfontosabb fogalmai közé tartozik, jele általában AD
(angol aggregate
demand).
Részletesebb leírását lásd itt: Aggregált
kereslet.
A
keresleti függvény
A
keresleti
függvény
vagy keresleti
görbe
az az összefüggés, amely minden lehetséges árhoz a hozzá
tartozó keresett mennyiséget – vagyis az erre az árra jutó
keresletet – rendeli.[3]
A keresleti függvény jelölése megegyezik a keresletével.
Megjegyzés:
Egy jószág kereslete természetesen nemcsak az árától függ,
hanem például a vizsgált személy(ek) jövedelmétől, más javak
árától stb. is. Valójában tehát a keresleti függvénynek
többváltozósnak kéne lennie; de az egyszerűbb ábrázolás és
számolás érdekében a jószág árán kívüli más magyarázó
változókat
rögzítjük, azaz a valódi keresleti függvénynek egy parciális
függvényével
dolgozunk.[4]
Ábrázolása
Bár
a keresleti függvény az egyes árszintekhez rendel mennyiségi
értékeket, ábrázolásakor mégis az árat vesszük fel a
függőleges, a mennyiséget pedig a vízszintes tengelyre, azaz
valójában a keresleti függvény inverzét
ábrázoljuk. Ennek alapvetően két oka van:
-
-
Közgazdasági
szempontból értelmezhető az inverz keresleti függvény is:
minden egyes mennyiségegységhez azt az árat rendeli, amely
mellett a vizsgált személy vagy csoport még éppen hajlandó az
adott jószágegységet megvásárolni. Ez definíció szerint nem
más, mint a rezervációs ár.
Alakja
A
keresleti függvény negatív meredekségű,
ha az általunk vizsgált jószág közönséges
jószág,
vagyis növelve az árat, a belőle keresett mennyiség csökken és
fordítva.[3]
Ritkábban
bár, de előfordulhatnak – legalább bizonyos szakaszaikon –
pozitív meredekségű keresleti görbék is, mégpedig az
úgynevezett Giffen-javak
esetében: ezek a javak keresletnövekedéssel reagálnak az
áremelkedésre. Olyan termékek, amelyeknek az ára vásárlóik
szemében a minőségüket is kifejezi (például bizonyos borok),
könnyen válhatnak Giffen-jószággá.
Az
Engel-görbe
Említettük,
hogy a keresleti függvény ábrázolásakor önkényesen
kiválasztottunk egy keresletre ható tényezőt: a vizsgált jószág
árát, a többit pedig rögzítettük. Előfordulhat azonban, hogy
nem az árnak, hanem egy személy vagy csoport jövedelmének
a keresletre gyakorolt hatását szeretnénk vizsgálni. Ekkor a
függőleges tengelyre az ár helyett a jövedelmet vesszük fel, az
ábrázolt „alakzatot” pedig Engel-görbének vagy
Engel-függvénynek
hívjuk. Jelölése: D(m),
ahol m
a jövedelem jele.
Az
Engel-görbe az esetek többségében pozitív meredekségű függvény
– az ilyen Engel-görbével rendelkező javakat normál
javaknak
nevezzük. Vagyis a jövedelem emelkedésének hatására az adott
jószág kereslete is nőni fog, és fordítva.
Kivételek
azonban itt is vannak: az úgynevezett inferior
javak
esetében a jövedelem növekedése – legalább a görbe bizonyos
szakaszain – keresletcsökkenést eredményez. Inferior javak
például azok a csekély minőségű, de olcsó élelmiszerek,
amelyekről jövedelmünk növekedését követően lemondunk,
helyettük jobb minőségű termékeket vásárolunk.[5]
A
kereslet
törvénye
azt mondja ki, hogy ha egy jószág normál jószág (azaz
Engel-görbéje pozitív meredekségű), akkor bizonyos, hogy negatív
meredekségű keresleti görbével rendelkezik, azaz közönséges
jószágról van szó.
A
kereslet rugalmassága
A
kereslet rugalmassága azt mutatja meg, hogy 1%-kal növelve egy, a
keresletre ható tényezőt (például a jószág árát vagy a
jövedelmet), hány %-kal változik a kereslet.[6]
A
rugalmasságot többnyire ε-nal
(epszilon), néha E-vel
(az angol
elasticity:
rugalmasság szóból) jelöljük. Ha a keresletre ható tényező x,
értéke pedig az adott helyen, ahol vizsgáljuk a rugalmasságot,
x0,
akkor a rugalmasság matematikailag így írható fel:
ε
= ∂ D ( x 0 ) D ( x 0 ) ∂ x x 0 = ∂ D ( x 0 ) ∂ x ⋅
x 0 D ( x 0 ) {\displaystyle \varepsilon ={\frac {\frac {\partial
D(x_{0})}{D(x_{0})}}{\frac {\partial x}{x_{0}}}}={\frac {\partial
D(x_{0})}{\partial x}}\cdot {\frac {x_{0}}{D(x_{0})}}}
Attól
függően, hogy a rugalmasság számszerű értéke milyen
tartományba esik, öt esetet különíthetünk el.
-
Ha
ε
= 0 {\displaystyle \varepsilon =0}
,
akkor a kereslet tökéletesen
rugalmatlan.
(Ez akkor van így, ha a kereslet x
szerinti függvényének, D(x)-nek
az inverze egy függőleges egyenes, vagy pedig a függvény és a
vízszintes tengely metszéspontjában állapítjuk meg a
rugalmasságot.)
-
Ha
0
< | ε | < 1 {\displaystyle 0<\vert \varepsilon \vert <1}
,
akkor a kereslet rugalmatlan.
-
Ha
|
ε | = 1 {\displaystyle \vert \varepsilon \vert =1}
,
akkor egységnyi
rugalmasságú keresletről
beszélünk.
-
Ha
|
ε | > 1 {\displaystyle \vert \varepsilon \vert >1}
,
akkor a kereslet rugalmas.
-
Ha
pedig a derivált nem létezik, ezért ε
nem értelmezhető, akkor tökéletesen
rugalmas
a kereslet. (Ez akkor van így, ha a görbe egy vízszintes egyenes,
vagy pedig a függőleges tengellyel vett metszéspontjában
vizsgáljuk a rugalmasságot – matematikailag nem egészen
pontosan azt szoktuk ilyenkor mondani, hogy |
ε | = ∞ {\displaystyle \vert \varepsilon \vert =\infty }
.)
Kereslet
és kínálat
A
kereslet és a kínálat
sok hasonlósággal rendelkező fogalmak. Mindkettő egy vagy több
jószág mennyiségét fejezi ki az ár, illetve más tényezők
függvényében. Ami egy piacon a vevők számára a kereslet,
ugyanaz az eladóknak a kínálat.
Ha
egy jószág kereslete és kínálata egyenlő (vagyis a keresleti és
a kínálati függvény metszéspontjában vagyunk), piaci
egyensúlyról
beszélhetünk.[7]
Ha egy piac nincs egyensúlyban, meghatározott feltételek megléte
esetén olyan piaci
mechanizmusok
indulnak be, amelyek az egyensúly irányába vezetnek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése